Battles of the night - Chapter 4. (+ ez meg az...)

Szép napsütéses délutánt!

Ma egy kissé vegyes poszttal készültem. Hoztam természetesen új fejezetet, de ez nem minden. Először is leírom a nyilvánvalót, miszerint változtattam a blog külsején, mert ráuntam. Jelezzétek, hogy tetszik-e vagy sem, nem vagyok nagy mestere a fejléc-készítésnek, tehát azért ne tépjetek darabokra! :)

A második nagy bejelentésem, hogy belekezdtem egy új történetbe, egész pontosan tegnap délután. Péntek éjjel pattant ki az agyamból. Nincs benne semmi természetfeletti, csak egy egyszerű dráma, amibe azért majd csempészek némi akciót. Magyarországon játszódik, egy amerikai lány és egy magyar fiú történetét meséli el. Kérlek, mondjátok el, hogy érdekelne-e titeket, és akkor majd felteszem az ajánlóját. Ha érdekel, egy új blogot fogok indítani külön, csak annak a történetnek.

Harmadik közlendőm, hogy eszméletlen tehetségek élnek Magyarországon! A Britains Got Talent show 7. évadjában szerepelt egy csoport magyar táncos, és hatalmasat taroltak. Miért? Nézzétek meg!

Most pedig jöjjön az újabb fejezet.

Jó olvasást, kellemes délutánt!

Csók:

Sophia.

Chapter 4. - Walk the dark path, sleep with angels...

"Listen to them, the children of the night. What sweet music they make."

/Bram Stoker/

[zene1]

   Másnap eső kopogására ébredt. De nem a bőrén. Igazából azt sem tudta pontosan, hogy másnap van. Ahogy kinyitotta a szemét, maga előtt fekete függönyeit látta. Ez megnyugtató volt. Felült, és kissé elhúzta a leplet. Bár sötétítő függönyei takarták az ablakot, mégis látta, hogy nem szűrődik be semmi fény, tehát éjszaka van. Ez még jobban ellazította. Szerette az éjszakát, mondhatni szerelmes volt belé. Az eső hangja pedig szintén csillapította háborgó érzékeit. Ekkor kezdte érzékelni, hogy valami nem stimmel. Fekete, férfi hosszú ujjú póló volt rajta, olyan finom anyagból, amilyet még soha nem tapintott, és egy fekete csipkebugyi. Haja be volt fonva, és hirtelen végigfutott a hideg a hátán. Megfordult, és Damon fekete szemeit pillantotta meg. A férfin csak egy fekete kardigán volt, de nem volt becipzározva, így tökéletes felsőteste kivillant. Angele-t azonban most nem tudta lázba hozni. Csak haragot érzett, mérhetetlen haragot. Dühével együtt az eső hangja is nőtt és nőtt, mígnem eszeveszett égzengéssé erősödött. Angele most túl feldúlt volt ahhoz, hogy hangulata és az időjárás szinkronja feltűnjön neki. Damon elmosolyodott.
- Akkora vihart kerekítesz, hogy az csuda - mondta halkan. Angele felpofozta, mire a férfi ajkáról lehervadt a mosoly. - Ne merd még egyszer...
- Mert? - kiáltott rá Angele magából kikelve. - Engem is megráncigálsz, mint Catelynt, talán meg is ütsz?
- Nézd, ez... - ült fel a sötét alak, és a hajába túrt - ez nem az aminek látszik. Te nem tudod, kicsoda Catelyn...
- Hát akkor mondd el! - förmedt rá a szőkeség haragosan. Damon felsóhajtott.
- Legyen. De akkor menjünk innen. Ez nem olyan téma, amit a szoba csendes sötétjében illik megvitatni - mondta, és felkelt az ágyról. Angele némán bámulta.
- Áruld el, miért kéne azt tennem, amit mondasz - szólt a férfihoz haragosan. Damon egy másodperc alatt a lány elé térdelt, szemeit a lányéba fúrta, mire az elfordult. - Tudom, hogy képes vagy manipulálni az elmémet. Fejezd be, és ne tedd többé! - nyögte, mialatt a férfi az álla alá nyúlt, és visszafordította a lány fejét. Szemeiben megszelídült a tűz, komolyan és ámulattal nézett a szőkeségre.
- Csoda lehetnénk, Angele...
- Tudom, ezt már mondtad - sóhajtott fel a lány. A sötét férfi megrázta a fejét.
- Nem foglak többé megigézni, és nem fogok inni belőled. Nem foglak kényszeríteni semmire. De szükségem van a bizalmadra, Angele, csak így tudok én is bízni benned, és elmesélni neked mindazt, amit tudnod kell. Hogy miért vagyok itt, hogy micsoda Catelyn, és hogy honnan jöttem - mondta teljesen komolyan. A lány kitépte magát a férfi kezei közül, felpattant, és az ablakához ment. Odakint még mindig viharosan szakadt az eső, Angele egyre dühösebb lett. Megérezte a háta mögött szorosan állni a férfit.
- Ne érints meg - mondta, mielőtt Damon bármit tehetett volna. A sötét férfi szót fogadott, csak állt a lány mögött.
- Szelídítsd meg a haragodat, angyalom. Miattad szakad így - mondta csendesen.
- Miattam?
- Ez is egyike azon dolgoknak, amiket el kell neked mondanom. De most csak le kell nyugtatnunk téged valahogy, hogy elálljon az eső, és ne ázzunk bőrig odakinn - magyarázta, aztán a lány mellé lépett. - Megbízol bennem?
- Nem - vágta rá Angele habozás nélkül. A vámpír bólintott.
- Akkor megbízol bennem annyira, hogy hagyd magad megnyugtatni?
- Nem igézhetsz meg - nézett rá a szőke komolyan, a férfi azonban csak megrázta a fejét. Látszott, hogy kezd elfogyni a türelme.
- Nem igézlek meg, csak megnyugtatlak. Az emberek is folyton ezt csinálják, az okosabbak, az intellektuálisabbak. Nem kell hozzá természetfeletti - mondta halkan, duruzsolva. A lány végül beleegyezett, és hagyta, hogy Damon lehúzza magával a földre. Azt is hagyta, hogy a férfi önmagának háttal fordítsa a lányt, és átkarolva mellkasára húzza. Nem akart most testközelbe kerülni a sötét alakkal, de tudta, hogy ez szükséges ahhoz, hogy válaszokat kapjon, és ő bármit megtett azért, hogy megkapja, amit akar. Damon végül a lány füléhez hajolt, és csendesen, kellemesen duruzsolni kezdett. Franciául beszélt, ami a lányt még inkább megnyugtatta. Értett mindent, a férfi békességről, harmóniáról, önzetlenségről, bizalomról motyogott neki édes kis semmiségeket olyan hangon, melytől a lányon a hideg futkosott. Érezte, ahogy a vágy folyékony méregként végigfut ereiben, és abban a percben, ahogy a férfi felé fordult, hallotta az óriási mennydörgést, és látta egy villám villanását, de nem érdekelte. Hanyatt vágta a mögötte ülő alakot, és fölé mászott. Megszűnt számára minden, csak az édes hang forrását akarta, hogy csak az övé legyen. Vadul tapasztotta ajkát a férfi nyakára, aki szorosan átölelte, és reszketőn sóhajtott. Fél másodperc után azonban eltolta, mire a lány morcos kislányként nézett rá, amiért elszakította mókájától. Damon mosolygott.
- Oké, ezek szerint a francia nyelv rád is olyan hatással van, mint rám - nevetett fel halkan. Angele még mindig nem volt magánál, lekuporodott a földre, mialatt a férfi felült. Még mindig csak mosolygott, és arca felé nyúlt. - Úgy nézel ki, mint egy csalódott kiscica, angyalom - mondta, majd végigsimított a lány arcán. Az erre visszatért a valóságba, és elhúzódott.
- Bocs. Szólnom kellett volna, hogy ha franciául beszélsz, nem segít - mondta szenvtelenül, mire Damon felállt, és elhúzta a függönyt.
- Dehogynem - jelentette ki diadalittasan. - Nem egészen úgy, ahogy gondoltam, de megteszi - kacsintott, és a lány is az ablakhoz sétált. Odakinn már nem esett az eső, bár még borús volt az ég, és a szél is viharosan fújt. Angele felsóhajtott.
- Hát akkor asszem felöltözöm - közölte, és a szekrényéhez lépett. Előhúzott egy fekete, szűk nadrágot, ugyanilyen pulcsit és egy puha, vastag, szintén fekete őszi kabátkát. A fürdőszobában látta, hogy nagyon jól mutat Damon felsőjében. Erre a gondolatra lekapta magáról az említett ruhadarabot, és gyorsan felöltözött. Kibontotta a haját, hogy nehogy hívatlan vendége azt higgye, tetszik neki bármi is, amit ő csinál. Ahogy visszament a szobájába, Damon ugyanabban a pozícióban szobrozott az ablaknál, mint mikor otthagyta. - Induljunk - mondta egyszerűen, mire a férfi kinyitotta az ablakot, és felé nyújtotta a kezét.
- Gyere.
- Miért? - kérdezte a lány kételkedve, Damon pedig csak mosolygott.
- Nem gyalog megyünk.
- Hanem?
- Jajj, majd meglátod, semmi bajod nem lesz, csak gyere már - mondta a férfi most már türelmetlenül, mire Angele odasétált hozzá. A férfi átkarolta a kissé ellenkező szöszit, aztán kiugrott vele az ablakon. Angele egy darabig sikított, aztán rájött, hogy ez csodálatos. Repültek! Tényleg repültek, át Giran főtere fölött, az iskola fölött, a crosspálya fölött... Egyenesen a Fekete Rengetegbe. Egy ideig az erdő fölött szálltak, aztán Damon ereszkedni kezdett. Végül az erdő kellős közepén értek földet, pontosan ott, ahol Angele olyan szívesen töltötte az idejét. Most teljesen sötét volt a fák között, de a lány pontosan tudta, hol van az a kidőlt fatörzs, mely félbetört egy viharban, s így tökéletesen el lehet rajta feküdni. Így is tett, élvezte az ismerős helyzetet, megnyugtatta. A szél még mindig lengedezett, de a fák sűrűjében nem érte őket annyira. Damon a földre ült, a lány feje mellett, és ránézett.
- Kérdezz, és válaszolok - mondta nyugodtan. Angele egy picit gondolkozott, aztán kérdezett.
- Honnan jöttél?
- A Tornácról.
- Bővebben?
- Nos, a Tornác... Nem is tudom, hogy magyarázzam el úgy, hogy meg is értsd. Azt mondtad, hiszel a varázslatban. Komolyan gondoltad?
- Komolyan.
- No, akkor talán nem lesz olyan nehéz elképzelned. Több világ van. Egymással párhuzamosan. Érted?
- Van több ilyen elmélet is, úgyhogy igen, el tudom képzelni - mondta a lány cseppnyi gondolkodás után.
- Nos, minden világban megvan az uralkodó faj. Itt, a Földön az ember az úr, a csúcs. Elvileg. Ugyanis a vámpírok is itt teremtettek. Sötétségből, acélból, kőből és vérből, a legenda szerint, azért, hogy kordában tartsák az emberi fajt. A vámpírok tehát elkezdték szép lassan irtani az emberiséget, az éjszaka leple alatt, ugyanis a napon nem járhattak. Az Urak azonban látták, hogy minden egyes kioltott emberélettel növekszik a sötét teremtmények ereje, némelyeké már hihetetlenül veszélyes mértékben elhatalmasodott. Ekkor megkreálták a Tornácot, ahol a vámpírok uralkodnak. Benépesítették emberekkel, állatokkal, s végül a legerősebb vámpírok számára megnyitották. Azóta a fajtám legerősebb rétege ott él, és csak nagyon ritkán, vagy sosem jönnek át a Földre - fejezte be a férfi. Angele elgondolkodva nézett.
- Ha te is onnan jöttél... akkor te is a legerősebbek közé tartozol?
- Én vagyok a harmadik a sorban. Nagyon erős vagyok, Angele.
- És miért jöttél ide? Ha ennyire erős vagy, miért hagytad ott a birodalmadat?
- Hát, ennek már van némi köze hozzád... - sóhajtott a férfi megadóan. - A Tornácon élnek boszorkányok is. Ősboszorkányok, nagyra becsült mágusok. Időről időre próféciákat vágnak az arcunkba, és gyakran megnehezítik a dolgunkat. Azt mondják, túl erősek vagyunk, valahogy meg kell kötni a hatalmunkat. A Tornác Vámpírurát például sebezhetővé tették. Az én egykori Úrnőmet függővé a Naptól és a Holdtól. Engem pedig összekötöttek egy halandóval... Veled, Angele. Csak addig élek, amíg te is - mondta halkan.
- Akkor azért jöttél, mert...
- Mert az egyik Ősboszorka benyögte a próféciát a Vámpírúrnak, aki pedig a boszorkák szerint már gyengébb, mint én. Azért jöttem, hogy megvédjelek tőle. Ha tehetném, vámpírrá változtatnálak, hogy ne függjek a halálodtól, de hát ahhoz is meg kellene halnod...
- Tehát szépen itt maradsz mellettem, és védelmezel, mígnem kimúlok végelgyengülésben, és akkor jössz velem te is? - kérdezte a lány hitetlenül, nem tudta elképzelni, hogy ez az arrogáns, sötét férfi feladná. Nem is gondolta rosszul.
- Dehogy, te jó ég! Nem fogok pusztán 80 esztendőt adni magamnak! Meg fogom találni a módját, hogy feloldjam az összeköttetést, és akkor szabad leszek én is, te is.
- Én nem vagyok fogoly...
- Nem, de nem is vagy most teljesen ember. Össze vagy kötve velem, így a hatalmam egy része a tiéd is. Például az időjárás mindig a hangulatomnak megfelelően változik, és ez már nálad is így van. El sem tudom képzelni, mi lenne, ha te mondjuk önfeledten boldog lennél, én pedig őrülten haragos...micsoda kavarc! - nevetett fel Damon röviden, és Angele is mosolygott. Az oldalára fordult, hogy a férfi szemébe nézhessen.
- Hogy tudsz a napon járni? - kérdezte kíváncsian.
- Angyalom - mosolygott szelíden a vámpír - A Tornác vámpírjai a Csúcsragadozók. Akárhol járhatunk, ahol kedvünk tartja - mondta nyugodtan.
- Mi köze van mindennek Catelynhez? - kérdezte ekkor a lány, mivel agyába villant a gondolat. Damon haragosan a földre csapott.
- Az a ringyó... - morogta - Ő is a Tornácról jött. Bizonyára azért küldték, hogy téged levadásszon...

   Damon még beszélt egy darabig, de Angele már nem szólalt meg. A vámpír olyasmikről hablatyolt, hogy milyen képességei vannak, mikre képes a Tornác Vámpírura, és kik azok az Ősboszorkák, de a lány már rosszul volt a sötét férfi hangjától. Már hitte, őszintén hitte, hogy barátok lehetnek, esetleg valamikor több is, de nem bízott a férfiben. Tudta pedig, hogy nem igazán van más választása, elvégre az életük szó szerint össze van kötve, és rá kellene bíznia magát a hihetetlenül erős és hataloméhes vámpírra, de egyszerűen nem tudta rávenni magát, hogy ne undorral gondoljon a fekete szeműre. Végül elhatározta, hogy nem hallgatja tovább az ismeretterjesztő dumát, és felült. Olyan hirtelen, hogy még a hihetetlenül tapasztalt partnerét is meglepte. Felsóhajtott.
- Hazamegyek - jelentette ki, és felkelt a fatörzsről. Damon bólintott. Úgy tűnt, igyekszik tekintettel lenni arra a tényre, hogy évszázadnyi tudást zúdított a fiatal lányra. Az azonban nem akart további időt tölteni a férfivel. - Úgy értettem, egyedül - mondta, mikor Damon is felkelt a földről.
- Egyedül akarsz hazasétálni, mikor Catelyn valószínűleg épp rád vadászik? - húzta fel a szemöldökét, a lány viszont bólintott. Mielőtt Damon tiltakozni kezdhetett volna, Angele a férfi ajkára tette mutatóujját.
- Értem én, hogy össze vagyunk kötve, de nem fogom hagyni, hogy éjjel-nappal a sarkamban légy. Ha Catelyn olyan gyorsan meg akarna ölni, már párszor megtehette volna. Nem tette. Tehát nem kell kísérgetned.
- De szeretnélek kísérgetni - fejtette le a lány ujját Damon az ajkáról, és óvatosan nézett a szőkeségre. Az csak felsóhajtott.
- Legyen, de ha egy szót is szólsz, vagy akár csak hozzám érsz, kocsi alá vetem magam - közölte a lány, aztán elindult kifelé az erdőből.

[zene2]
   Damon csendben volt, míg a Fekete Rengetegből kavarogtak kifelé. Azonban, mielőtt kiértek volna, nem bírta már tovább, és megtorpant.
- Mi bajod van, Angele?
- Tessék? - fordult meg a lány hirtelen. Damon haragja kezdett felkorbácsolódni, és ezt az időjárás mutatta. Dörögni kezdett, és az erdőben egyre mélyebbé vált a sötétség.
- Megbíztam benned, beavattalak mindenbe, de te most is bizalmatlan vagy velem! - kiáltott haragosan. - Miért? - lépett közelebb a lányhoz, aki nem ijedt meg a férfi dühétől vagy közeledésétől. Már tudta, hogy nem bánthatja őt túlságosan, hisz a saját halálát is okozhatja. Ő is tett hát egy lépést Damon felé, és kihúzta magát.
- Miért nem bízok benned? No, hát ennek több oka is van - próbált nyugalmat erőltetni hangjába, és egyre közelebb ment a férfihez, mialatt az okokat sorolta, így az hátrálni kényszerült. - Először is, amint megismerkedtünk, vacsinak használtál. Másodszor, mocskos módon kihasználtad a képességeidet ellenem, szerezve nekem ezzel egy nagyon kellemetlen beszélgetést a barátaimmal és Thayerrel. Harmadszor, bármilyen fontos is vagyok az életben maradásodhoz, egy rohadt könyvből kellett megtudnom, hogy mi vagy! Negyedszer - és itt ütközött a férfi egy fának, így Angele alig centiméterekről folytatta a kiabálást, mialatt a vihar fölöttük egyre erősebbé vált, kettejük dühének köszönhetően. - Egyszer kedves vagy velem, máskor a poklot hozod a lábam elé! Ötödször, furcsa kis üzeneteket hagysz nekem, amelyeknek semmi értelmük! Hatodszor, rendszeresen betörsz a szobámba! Kell még több ok, Damon? KELL? - kiabálta magából kikelve, mialatt egyre vadabbul zengett az ég. Damon haragja viszont, úgy tűnt, már nem olyan őrjöngő.
- Csoda vagy, Angele - suttogta a férfi megbabonázva. - Csoda vagy te, nélkülem is - mondta, mintha hirtelen felismerte volna az igazságot, és zavarná az. Angele megrázta a fejét.
- Ezzel most átkozottul nem mész semmire - vágta oda, aztán hátat fordított a férfinek, és tovább indult. Az út további részén Damon lemaradt mögötte, és néma csendben követte, a lány pedig elégedett volt a helyzettel. Nem bírt volna többet vitázni. Haragja lecsendesedett, ahogy az idő is szelídült de még mindig borongós volt az ég. A házuk ajtajában aztán megtorpant.
- Ne gyere be, Damon - mondta csendesen, mivel halkan egy elhatározás kezdett megtelepedni lelkében. A férfi maga felé fordította a szőkeséget, és nagyon komolyan, szelíden nézett rá.
- Csoda vagy Angele, és ezt komolyan mondom. Nem félsz, határozott vagy, kiállsz magadért. Azt hittem, egy szerencsétlen kis halandót kell majd életben tartanom, és csak magamért. De téged érdemes életben tartani, a te életed minden fáradtságot megér - halkult egyre jobban a hangja. Arca már csak pár centire volt a lányétól, aki nem akarta ezt a közelséget, megingatta döntésében. De Damon nem engedte el. - Megmutattad, hogy hiába járom a sötét utat, mégis alhatok még egy angyallal, mert érdemes vagyok rá.
- Damon... - motyogta a lány, ahogy lassan kiszabadította magát a sötét férfi karjai közül. - Nem mutattam neked ilyesmit - hagyta dühének, hogy ismét elöntse. - Ezt te döntötted el, te találtad ki, nem kérdeztél, csak cselekedtél. Nem kértem, hogy légy mellettem, és nem kérem ezt most sem. És nem is fogom, soha - emelte fel hangját, és látta a férfin a megbántottságot. Végül megtette, amit a természetfelettis könyvben olvasott. - Damon, ezennel...
- Ne! - vágott közbe a férfi aki rájött, mit akar mondani a lány. Elhallgattatta  a lehető leggyorsabb és legvadabb módon: szájára tapasztotta az övét. Angele megacélozta magát az első pár másodperc múlva, és elszakította ajkait a férfiétől. Mámorító érzés volt Damon szenvedélye és vadsága ennyire közel, de nem tűrhette, hogy így játszanak vele.
- Most már egészen biztos. Visszavonom a meghívásod a házamba. Ezentúl nem vagy itt szívesen látott vendég - sosem voltál.