Battles of the night - Chapter 1.

És, csak mert most ilyen kis vidám gyerek vagyok, meg is hoztam a legkedvencebb történetem első fejezetét! Remélem, tetszeni fog. Én imádom.

Chapter 1. - Miss Nothing

[zene1]

  Az iskola folyosója, mint minden normális középiskoláé, borzasztó zajos volt. Csak egyetlen ember volt csendes. Az, aki keresztül vágott a diákok közt, és azok utat engedtek neki. Angele Caitlin Bloodchaser. Tudta magáról, hogy szép, és imádta kihasználni ezt. A hátát beterítette hosszú, fehéres-szőke, hullámos haja, melyet a homlokánál két tincsben befont, és a tarkójára csatolt. Furcsa, kékeszöld szemei voltak, sápadt bőre, melyen egy cseppnyi smink nem sok, annyi sem volt. A két oldalt ejtett vállú, fekete pamut felső csak kihangsúlyozta sápadtságát, a szűk, farmer rövidnadrág és a fekete magas sarkú cipő pedig lábait helyezte előtérbe. Egyik pici kezében tűzvörös, lakk retikül pihent. Angele, akármilyen tündérkének nézett is ki, nem volt az. Felzárkózott mellé két barátnője: Kristy és Charity. Kristy egy dögös, igazi cicababa volt, rövid szoknyákkal, feszes toppokkal, magas sarkú szandálokkal, meg mézszőke hajjal. Charity volt a megtestesült báj, kedves és barátságos személyiség volt, de külseje alapján senki nem nézte annak. Sűrű, hosszú, fekete haja volt, hozzá kék, vágott szemei és vékonyka, mosolygós ajkai. Ez olyan összhatás volt, vegyítve az általa olyannyira kedvelt fekete cuccokkal, ami egyáltalán nem kedvességet sugárzott.

- Délután nem megyünk ki a motorcross-pályára héderelni egyet? - kérdezte Kristy, mire Charity felnevetett, ahogy megálltak Angele szekrénye előtt.

- Kivel akarod ágyba vitetni magad a motorosok közül, kislány? - vigyorgott a fekete szépség. Kristy durcásan húzta össze szemöldökét.

- Senkivel. Csak ott az a tök helyes pasi, Darren...

- Ooooké, szóval Darrennel - vigyorgott tovább Charity. - Azt sem tudom, ki az, nyugi. Angele? - nézett a szőke lányra kérdőn. Az vállat vont.

- Gőzöm nincs. Talán Thayer ismeri. Tőlem jöhettek, mi úgyis megyünk.

- Hogy-hogy? Thay rallyzni szokott, nem? - kérdezte Kristy kíváncsian, mire kapott egy megvető pillantást.

- Attól még tud és szeret motorozni is, te ostoba - torkolta le Angele. A kisebb lány vállat vont.

- Nekem nyolc. Akkor? Kimegyünk? - kérdezte, de Angele-től már választ nem kapott, mert ebben a percben megjelent a folyosó végén  Thayer, a lány barátja. Őt is messziről kerülték a folyosón, de nem mert csodálták. Hanem mert sütött róla a bajkeverő-státusz. Szaggatott farmert és fehér trikót viselt, kezein egészen a válláig futottak végig tetoválások. Ujjain gyűrűk sorakoztak, többnyire fekete műanyagok. Nyakában egy bőrszíjon az anarchisták jele lógott. Haja barna volt, vállig érő, kócos, füleiben fültágítók, orrában karika. Ezzel együtt rendkívül dögös volt. Angele nem törődött senkivel, odasétált a fiúhoz, és kacéran, csillogó szemmel nézett fel rá.

- Mit csinál egy ilyen nő egy ilyen helyen? - kérdezte az, aztán két kézzel a falhoz szorította és megcsókolta. Angele mereven csókolt vissza. Nem volt szerelmes a fiúba, csak jó társaságnak tartotta, és, ami a legfontosabb, meg tudta őt védeni. Persze a fiú nem egészen így ismerte a történetet. A saját szemében ő volt Angele nagy szerelme.

- Hello, Angie - suttogta a lány nyakába, de az ellökte.

- Hogy mi? - nézett rá sértődötten. A fiú nyomban visszakozott.

- Bocsánat. Angele - ejtette viccesen az idegen nevet. 

Angele mióta az eszét tudta, harapott arra, ha becézgették. A neve sokáig volt pletyka és viccek tárgya, de most már sokkal inkább tabu témának számított. Franciaországban született, édesanyja francia volt, az apja egy üzleti úton találkozott vele, és vette feleségül. Őt is akkor dobták össze. Mikor megszületett, már egész hosszú szőke haja volt, és az anyukája, amint meglátta, azt mondta rá: angele. Ez franciául angyalt jelent. Így ez lett az első neve. A Caitlin viszont valóban vicces. Az az apja első nagy szerelmének a neve volt. Nem elég, hogy valaki a középsulis szerelme után nevezi el a kislányát, de hogy ebbe a feleség is belemenjen... Ráadásul itt, Texas szívében az emberek nehezen ejtették ki francia nevét, ám kénytelen voltak így tenni, mert ha valaki véletlenül, kényelemből Caitlinnek vagy Cait-nek hívta, az a poklok poklát szabadította magára. Angele ezen kívül nem tűrte a beceneveket. Úgy gondolta, az Angele gyönyörű név, és a sárba tiprása, ha valaki Angie-nek, vagy Ange-nek rövidíti.

- Megyünk a pályára, igaz? - kérdezte, de sokkal inkább parancsnak szánta. Thayernek nem volt választása, bólintott.

- Persze, szépségem. Este átugrunk egy sörre Lolitába? - nézett a lányra óvatosan. Angele tudta, hogy ha a fiú ilyet kérdez, akkor azt reméli, a lány nem tart vele. Lolita egy közeli, bájos városka volt, alig néhány kilométerre Giran-tól. A Giran-beli "kemény mag" oda járt át leinni magát a sárga földig, mert Lolita, az... Lolita. Angele felnevetett.

- Menjél. Én kihagyom - közölte, aztán hátat fordított a fiúnak, és a barátnőire nézett. - Char, Kristy, jöttök?

- Persze - felelték kórusban, és felzárkóztak. Kristy merész "sziát" dobott oda Thayernek, Char viszont csak egy óvatosabb bólintást. Nem bírta Thayert. Angele nem csodálkozott. Thayer kibírhatatlan volt, de erős, és merész. Pont megfelelt a lány céljainak - egy szilárd alapkő az életében. Thayer számára nem létezett más nő, csak ő, és ennyi elég is volt. Ő sosem hagyja majd, hogy egyedül nézzen szembe a problémákkal. Végigsegítette őt a szülei cseppett sem könnyű válási procedúráján, elszállásolta, mikor az apja megannyiszor részegen ért haza, és ő menekülőre fogta, valamint támogatta imádott bátyja halálakor. Szüksége volt a srácra az életben maradáshoz, és úgy érezte, ezért cserébe ő is megérdemli a lányt.

   Az iskola előtt a három lány és Thay beszálltak a fiú hatalmas terepjárójába, aminek platóján egy óriási, sárga-vörös motor pihent. A crosspálya a kisváros szélén terült el, az erdő sarkánál. Angele szerette ezt a helyet, mert míg a többiek a poros köröket rótták és bohóckodtak, ő sétálhatott a fák árnyékában, egyedül, és nem kellett gondolkoznia, sem kontrollálnia önmagát. A bátyja mindig azt mondta neki, hogy aki fiatal és gyönyörű, az csak akkor csinálhat felelőtlen dolgokat, mikor biztosan senki nem látja. Angele meg is fogadta ezt a tanácsot. A crosspálya melletti lelátón egy csomó fiatal sörözött, csak hímek. Motorjaik a pálya szélén sorakoztak, ők maguk pedig hangosan nevetgéltek. Amikor Kristy belibbent közéjük, mint füttyentettek, örömmel fogadták és leültették maguk közé. Kristyt minden fiú imádta, dögös volt és kívánatos, közvetlen, mosolygós. Nem úgy, mint Char. Charitytől tartottak, de azért vele is kedvesen viselkedtek. Öt perc leforgása alatt pedig egy csapásra megkedvelték, hisz Char, ha hagyják kibontakozni, a legtökéletesebb társasági teremtés. Angele-re egy pillantást sem mertek vetni, Thayer azért reflexből ütött. Ezt már mind megtanulták. Amint a fiú ledobta magát és kinyitott egy doboz sört, Angele lehajolt hozzá, és bájosan elmosolyodott.

- Elmegyek sétálni, oké? - nézett rá tágra nyílt szemekkel. Thay a lány derekára tette kezét, és mosolygott.

- Menjél csak, szépségem. Csak ne vessz el - kacsintott. A lány gyors puszit nyomott a szájára.

- Eszemben sincs. Játszatok szépen - szólt még oda búcsúzóul, és az erdő felé vette az irányt.

   A fák között hűvösebb volt. Kényelmesebb. Megnyugtató. Angele imádta itt róni a köröket, de most valamilyen oknál fogva egyre beljebb és beljebb araszolt. Egyszer csak a távolban, ahol a fák már egészen sűrűn voltak, megpillantott valami csillogó feketét. Megszaporázta a lépteit, kíváncsian meredt az oda nem illő objektumra. Ahogy közelebb ért, meglepetten látta, hogy egy hatalmas, metál fényű  koromfekete motor van az egyik juhar mellé támasztva. Odaszaladt a járgányhoz, és ámulva végigsimított az ülésen. Ebben a percben aztán majd' kiugrott a bugyijából.

- Tetszik? - hallatszott egy hang a háta mögül. Mély, rekedt, szexi férfihang. Angele megperdült, aztán kihasználta a szellőt, és olyan szögben állt meg, hogy haját éterien lebegtesse. Szépsége volt fő fegyvere, tudta és alkalmazta is. De most először úgy érezte, talán vetélytársa akadt. A férfi legalább annyira szép volt, mint ő, talán még kívánatosabb. Magas volt és nyurga, magasabb, mint Thayer, de vékonyabb, atletikus testalkatú. Fekete farmert, fekete inget és fekete bakancsot viselt, és Angele-nek ötlete sem volt, hogy nem sül meg. De nem gondolkodott ezen sokáig, pusztán mert belenézett a férfi arcába. Mesébe illő vonások, markáns, tökéletes ívek... Kócos, fekete, arcába hulló haj és hozzá mélyfekete szemek, sápadt arc... És ebben az egészben a legijesztőbb az a mosoly volt. Párduc mosolyoghat így a kismacskára. Lehengerlően, de közben gúnyosan. Ez arra késztette Angele-t, hogy kihúzza magát, és totális méltóságát latba vetve büszkeségi párbajt vívjon az idegennel.

- Nem tetszett a crosspálya? - kérdezte, és látta a meglepődést átsuhanni az idegen arcán. Csak egy pillanatra, de ez is elég volt. A hangok versenyét ő nyerte. Már csak a szópárbaj volt hátra, és akkor 2-1. Mert az első benyomást egyértelműen a férfi nyerte meg.

- Jobb szeretem a kihívásokat - mosolygott a férfi sejtelmesen. Angele végigsimított a motor ülésén, le nem véve a szemét vetélytársáról.

- Én pedig jobb szeretem, ha a kalandoroknak van nevük - mondta bármiféle él nélkül. Az idegen felnevetett.

- Nevezhetsz Damonnek.

- Nevezhetlek? - szökött fel a lány szemöldöke lekicsinylőn. Az idegen bólintott.

- Ha beszélgetni szeretnél - mosolygott újra párduc-módon. A lány felnevetett.

- Lehet, hogy élnék enélkül az élmény nélkül - kacsintott. 

- A szád ezt mondja, de a szemed egész mást - lépett közel hozzá a férfi. Angele nem hátrált, félelem nélkül nézett az arcába. Neki kell nyerni...

- A szemem mindig hazudik.

- Értem - döntötte oldalra a fejét a fiú. - Képzeld, szeretem, ha tudom, ki próbál riposztokban fölém kerekedni - húzta huncut félmosolyra ajkait. Angele-nek több sem kellett, tudta hogy ő nyer. Elvigyorodott.

- Je suis Angele - közölte egyszerűen, majd megfordult és elsétált. Borzasztó elégedettséggel töltötte el, hogy leküzdötte az idegent. Ugyanakkor lelkébe költözött valami különös borzongás, amit nem tudott hova tenni...

[zene2]

   Este kilenc volt már, mikor Thayer leparkolt Angele háza előtt. Gyors puszit nyomott a fiú szájára.

- Biztos nem mehetek be? - kérdezte a srác kuncsorogva. Angele a fejét rázta.

- Az ágyam csak az enyém. Jó éjt, Thay - mondta, és kiszökkent a kocsiból. A bejárati ajtóból már látta az apját, ahogy a konyhában pakolászik.

- Megtisztelsz - morogta az orra alatt. Angele felsóhajtott.

- Bocsi. Elvoltunk a srácokkal. Vacsi? - kérdezte színtelen hangon, mint mindig, ha az apjával beszélt. Az csak megrántotta a vállát, rá sem nézett lányára.

- Most fejeztem be. Oldd meg - dünnyögte, aztán elvonult a szobájába egy sörrel. Angele kibújt a cipőjéből, és a hűtőhöz ment. Az tök üres volt. Az apja valószínűleg pizzát rendelt, amit el is fogyasztott, ugyanis a lány nem talált maradékot. Felkapta a pultról a telefont, és beütötte kedvenc pizzériájának számát, ahol sokféle salátát is árultak, és szállítottak házhoz.

- Vico's. Miben segíthetek? - hallotta meg az ismerős férfi hangot.

- Robbie, Angele vagyok - szólt bele kedvesen, mire a férfi hangja megváltozott.

- Kis szerelmem. Mit szeretnél? - hangzott a nyájas kérdés, mire Angele elmosolyodott. Ez a pasi imádta őt.

- Egy csirkesalátát. Gyorsan. Megoldható?

- Richie most indult haza, de visszahívom. Neked tuti kiviszi. Fél óra, jó? 

- Tökéletes - mondta, aztán belecuppantott egy puszit a telefonba, és letette. A pulton még ott pihent kedvenc könyve: Dorian Gray arcképe, Oscar Wilde-tól. A lány felvette, és kiült vele a teraszra, míg várt. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy figyelik.

   Tizenegy körül kijött a zuhany alól, fekete, flanel, csipkés szegélyű, rövid hálóingben és hozzá illő, áttetsző, földig érő köpenyben. Haja nedvesen hullott hátára, amint tetőtéri hálószobája ablakához ment, hogy becsukja azt. Szeretett melegben aludni. Lecsúsztatta válláról a köpenyt, és félrehúzta a fekete és ezüst lepleket ágya körül. Nem volt baldachinos ágy a szó szoros értelmében, ugyanis a tető lejtett. Arra a lejtős tetőre szegezte fel ő maga a lepleket, és, lévén az ágya a sarokban volt, a másik két falra kék és mélyvörös színben izzó karácsonyfa égőket applikált fel, kis mesebirodalmat teremtve magának. Egy darabig ébren feküdt, a fényeket csodálta, de végül éjfél magasságában elaludt.

Amíg kopogtatásra nem ébredt. Nem az ajtaján, hanem az ablakán kopogtak, amitől kirázta a hideg. Hogy kopoghat bárki egy emeleti ablakon? Kimászott az ágy és a leplek védelméből, belebújt köpenyébe, és nagy megnyugvására senki nem lebegett irracionális módon az ablakban. Ettől függetlenül biztos volt benne, hogy nem álmodott. Ahogy kinyitotta az ablakot és kihajolt, az erdőben talált idegent pillantotta meg a pázsiton, vigyorogva.

- Hogy kopogtál be az ablakomon? - kérdezte a lány köszönés nélkül. A fiú mosolya sejtelmesre váltott.

- Varázslat.

- Én hiszek a varázslatban. Ezzel ne viccelj.

- És mit szólnál, ha azt mondanám, nem viccelek? - húzta fel a szemöldökét az idegen. Damon, villant Angele agyába. Nem idegen. Damon. - Felmehetek?

- Egy: nem. Kettő: hogy jönnél? - nevetett fel a lány. Damon vele nevetett.

- Ügyesen mászok. Biztos nem? - fordította el édesen a fejét. Angele felsóhajtott. Miért is ne?

- Az ablakpárkányig jöhetsz. Ha a lábad érinti a padlót, már repülsz is - mondta mosolyogva. A fiú bólintott, nevetett, aztán elrugaszkodott. Milyen erős! Egyetlen ugrással már belekapaszkodott az ablakom alatt futó borostyánba! Ámult Angele. Vendége felhúzta magát, majd macska-szerű, laza, gyors mozdulattal fellendült a párkányra. A lány szabályaihoz igazodva, lábai a párkányon kívül lógtak, ő maga azonban annak belső oldalán foglalt helyet, lazán és kényelmesen. 

- Hogy találtál meg? - kérdezte a fiút.

- Tudod - mondta az szórakozott mosollyal, a lány szobájának felmérése közben, - éjszakánként kedvelt szórakozásom házról házra járni, s minden ablakon bekopogni, hátha egy kívánatos leányzót sodor elém a szél.

Angele felnevetett. A fiú most már ránézett, és ő is mosolygott. Párduc-mosoly, ismerte fel a lány. Megborzongott, de várt az igazi válaszra, mert tudta, hogy az is van. Tényleg volt. - Kitaláltam a kis francia leckédből  hogy a neved Angele. Gondoltam, egy ilyen kisvárosban nem sok ilyen nevű fiatal lány van, úgyhogy kérdezősködtem, nem ismer-e valaki valakit, akit szépségéhez méltóan Angele-nek hívnak - mondta, és tökéletesen ejtette a francia nevet. A lány már majdnem elpirult, de ügyesebb volt ennél. Ő jégkirálynő volt, nem tündérke.

- Ügyes vagy. Miért kerestél meg? - folytatta a faggatást. Nem szerette, mikor a fiú csendben bámulta. Szóval akarta tartani, hogy ne futkosson a hátán a hideg. Bevált.

- Kíváncsi voltam, csak akkor, egyszer volt-e olyan szerencséd, hogy 2-1 arányban megvertél - kacsintott a srác, Angele pedig megmerevedett. Az ő hármas mércéje. Honnan ismeri?

- Nem tudom, miről beszélsz...

- Dehogynem - kacsintott Damon ismét. - Hatás - hang - szó. Nem csak te használod ezt az osztályzást.

- Ki használja még?

- Hát én - felelte a fiú fennhéjázva  Angele-nek nem tetszett a hangnem, de nem szólalt meg. - Megvertél, mert megleptél. És most én verlek meg, a meglepetés erejével, amit te már kihasználtál, így ez már nem áll a te oldaladon.

- Honnan veszed, hogy csak ennyi fegyverem van?

- Már nem becsüllek le, angyalom - nevetett fel Damon. Angele-t kezdte már rázni a hideg ettől a furcsa szituációtól, ezért, csak hogy ne a fizika és biológia törvényeit kövesse, lecsúsztatta vékony testéről a fekete köpenyt. Még mindig fázott, de sütkérezett. Damon álla leesésének fényében. A fiút meglepte a hirtelen mozdulat, és ámult a lány testén. Angele tudta, hogy most alig takarja valami. A fekete hálóing alig ért a feneke alá, a flanel testére tapadt, két vékony pánt tartotta a vállán, mellénél csipke szegélyezte. A férfi ezt a csipke szegélyt bámulta. Angele nevetett, magabiztossága visszatért. Teste a fegyvere.

- Hatás terén 1-0 nekem, úgy érzem.

- Ma este igen - nyögte a fiú rekedten, mialatt lábait felhúzta maga alá, és ragadozó-szerűen felkuporodott a párkányra. Egyik kezét maga elé tette, másikat a háta mögé. Angele-n ismét végigfutott a borzongás.

- Mit csinálsz, Damon? - kérdezte, és hagyta hangjának a remegést. Ezzel még egy kört nyert, látta a fiú arcán a vereséget.

- Becserkészlek, Angele - mondta, és a lány előtt elsötétült a világ.